Az egyre inkább növekvő számú bűncselekmények mára már egyértelművé és elkerülhetetlenné tették, hogy minél inkább odafigyeljünk otthonunk és értékeink megóvásának biztosítására. Sajnos már nem mondhatjuk el, hogy elegendő a mechanikus védelem kialakítása, a költséges biztonsági zárak és biztonsági ajtók felszerelése, olykor az ablakokhoz felszerelt rácsok kialakítása, melytől bár biztonságban érezhetjük magunkat, mégis kicsit a bezártság érzetét sugallják ott, ahol pihenni, kikapcsolódni vágyunk.
Egyre inkább szükséges az elektronikus védelemnek is a megoldása otthonunk védelmére. Ennek a kialakítását a lakásriasztó biztosítja, legyen szó akár kültéri, akár beltéri védelemről, melynek hatékonyságát a távfelügyeleti szolgáltatás igénybevételével fokozhatjuk.
Viszont arra már kevesen gondolnak, hogy ezek a riasztórendszerek, mint bármelyik másik elektronikus háztartási berendezés törődést és odafigyelést igényelnek. Természetesen érthető, hogy sokan úgy gondolják, hogy mivel egyszer már nagyobb költséget áldoztak a riasztó kialakítására, arra a későbbiekben ne nagyon kelljen költeni. Viszont, mint ahogy az egyéb műszaki termékeinket, mint televízió, mosógép, hűtő, időnként cserélni, vagy javítani kell, mert elöregedik, meghibásodik, ugyanúgy a riasztórendszer is igényli a karbantartást, átvizsgálást.
A lakásriasztó jó esetben nem egy látványos használati berendezés, hisz működését tekintve, csak akkor észlelhető a kiépítettsége, ha betörés történik, és a kültéri sziréna megszólal, de mégis egy folyamatos mindennapi használatnak van kitéve. Érdemes odafigyelni arra, hogy a mozgásérzékelőkben található optikák idővel elállíthatóak, illetve maga az érzékelő is elkoszolódhat, miáltal az érzékelési tartománya romlik.
A másik része a lakásriasztónak, melyre mindenképp érdemes odafigyelni, a központi egységben és a kültéri szirénában található akkumulátorok. Ezek az akkumulátorok normál működési körülmények között 2-4 év átlagos élettartammal bírnak. A kapacitásukat befolyásolja mind az érzékelők darabszáma, mind az esetleges áramkimaradások gyakorisága és időtartamának hossza. A rendszerhez kapcsolódó akkumulátorok biztosítják egy esetleges áramszünet esetén a riasztó megfelelő működését, ezért is érdemes különösen odafigyelni rájuk.
Amennyiben a lakásriasztó akkumulátora elöregedik és teljesen lemerül előfordulhat, hogy egy esetleges áramszünet esetén egy folyamatosan szóló riasztórendszer vár minket az otthonunkban, rosszabb esetben pedig még a központi egység is elveszti áramforrás nélkül a programozását és visszaáll alaphelyzetbe, miáltal használhatatlanná válik a rendszer.
Szeretném tehát minden leendő és már meglévő riasztórendszer tulajdonos figyelmét felhívni a legalább évenkénti karbantartás fontosságára és a megfelelő beállítások és akkumulátor meglétének biztosítására. Hiszen csak így kaphatunk egy tökéletes védelmet biztosító riasztórendszert értékeink megóvásának érdekében.