Mobilis lakásriasztók, avagy költözik a család és a védelem

Ma már nem csak olyan ingatlanokba érdemes riasztórendszert kiépíteni, ami hosszú távú elképzeléseinknek megfelel. Gyakran egy végső ingatlanvásárlást, melyben életünk hátralévő részét szeretnénk eltölteni egy-egy albérlet előz meg, vagy előfordulhat az is, hogy munkánk miatt gyakrabban váltunk tartózkodási helyet és ilyenkor azért nem fordítunk figyelmet az ingóságaink megfelelő védelmére, mert úgy gondoljuk, hogy minek építtessünk ki riasztórendszert, ha úgysem maradunk sokáig ugyanabban az ingatlanban. Persze igaz lehet ez akkor is, ha csak a cégünknek bérlünk egy iroda helységet, vagy üzletünknek egy helyet, ahol értékesíteni tudjuk a kínált árunkat.

Lakásriasztó

A mai közbiztonság mellett viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy ezekre az esetekre is tudnak már a modern riasztórendszerek megoldást nyújtani, és nem kell védtelenül hagyni azokat az értékeket sem, amik egy-egy költözés alkalmával velünk együtt tartanak. Végül is, miért ne lehetne az egyik utazótársunk akár a lakásriasztó rendszerünk is?!

Ma már a legtöbb riasztórendszert gyártó cégnél megtalálhatóak a megbízható működésű és biztosítók által minősített rádiós eszközök változata is, melyek lehetővé teszik, hogy egy költözés alkalmával, könnyen, gyorsan és szakszerűen átszerelhetőek lehessenek az új otthonunkba.

A rádiós lakásriasztók egyik nagy előnye mindamellett, hogy esztétikus kiépítést tesz lehetővé az ingatlanon belül azáltal, hogy nem kell kábeleket kihúzni a központi egységtől az érzékelőkig, könnyen és gyorsan különösebb rombolás nélkül áthelyezhetőek, akár egy felújítás, bővítés alkalmával adott ingatlanon belül is, de egy költözés alkalmával is gyorsan megoldható, hogy a már meglévő riasztórendszerünket átszereljük egy új ingatlanba. Nem beszélve arról, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően, már a rádiós riasztórendszereknél is megtalálhatóak az érzékelők különböző fajtái, így nem okoz problémát az sem, ha esetleg kisállat kerül az otthonunkban.

A távfelügyeleti szolgáltatók pedig mivel jellemzően igen nagy országos szintű lefedettséggel rendelkeznek lehetővé teszik, hogy egy költözésnél cím módosítással tovább vigyük a szolgáltatást, amennyiben igényt tartunk rá. Ezért nem kell attól tartanunk, hogy a hűség szerződéssel megkötött szolgáltatásoknál egy hirtelen költözés alkalmával nagyobb kötbért kelljen visszafizetnünk, hisz a riasztórendszerünkkel együtt a 24 órás megfigyelést is ugyanúgy tovább tudjuk vinni az új ingatlanba.

Tehát elmondhatjuk, hogy ma már nem csak az autónk, telefonunk, valamit mi vagyunk mobilisek, hanem a védelmünk szolgálatában lévő lakásriasztó és távfelügyelet is alkalmazkodik hozzánk és ha szükséges velünk együtt tud költözni.