A kétéltű védelem, azaz a hibrid lakásriasztó előnyei!

Ma már különösen igaznak tűnik az a mondás, hogy minden egyes értékünkért keményen meg kell dolgoznunk és persze senkinek nem tetszik, ha ezeket a tárgyakat, értékeket más el akarná tulajdonítani tőlünk. Pláne nem úgy, hogy mindezt még az ingatlanunk és a magánszféránk feldúlásával is teszi.

Lakásriasztó

Köztudott dolog, hogy az utóbbi években jelentősen nőtt az ingatlan betörések száma. S nem a profi betörők azok, akiknek rengeteg semmittevős idejük szabadult fel, hanem az úgymond megélhetési bűnözés kezdett virágozni. Amit érdemes a megélhetési bűnözőkről tudni, hogy az ilyen esetekben nem a nagyobb zsákmány és az érték a célpont, hanem a pár ezer forintos nyereség reménye, vagy a tovább értékesíthető kisebb méretű műszaki tárgyak, melyek később tovább értékesíthetők, ami egy-egy ingatlanba ezeket a személyeket bevonzza. Ehhez viszont egyáltalán nincs szükség arra, hogy akár kívülről az ingatlanunk hivalkodó legyen, elegendő, ha nem rendelkezik megfelelő védelmi megoldással máris könnyen célponttá válhat.

A mechanikus védelem önmagában még nem nyújt elrettentő hatást egy betörőnek sem, viszont már az elektronikus védelemmel ellátott ingatlanoknál a nagyobb lebukás veszélye miatt előbb átgondolja, hogy érdemes-e némi készpénz reményében behatolni az ingatlanba vagy sem.

Olykor előfordul, hogy egy frissen felújított vagy nem végleges kész állapotú ingatlan védelmét szeretnénk megoldani. Amennyiben nem szeretnénk kábeleket elvezetni az ingatlanon belül, vagy nem végleges fix helyekre kerülnek fel első körben az érzékelők, mindenképp érdemes a rádiós riasztórendszer kiépítését választani. Azonban gyakran nem elhanyagolható szempont az sem, hogy különösebb plusz költségek nélkül legyen megoldva a védelmi rendszer kiépítése.

Ezekben az esetekben a legjobb megoldás a hibrid lakásriasztó kialakítása. Ilyenkor a központi egység, kezelő, valamint a kültéri sziréna vezetékes megoldásban kerül kiépítésre, mivel itt a vezetékek elrejtése még nagyobb esztétikai romlás nélkül megoldhatóak az ingatlan belső területén. A mozgás, nyitás és egyéb beltéri kiegészítő eszközök viszont már rádiós, azaz vezeték nélküli módon kapcsolódnak a központi egységhez, miáltal elkerülhető a látható kábelcsatornán keresztüli falon történő kábel elvezetés, valamint egy későbbi átalakítás alkalmával könnyen és gyorsan átszerelhetőek az érzékelők az egyik helyről a másikra anélkül, hogy különösebb rongálást kellene véghezvinni az ingatlanon belül.

A hibrid lakásriasztók másik nagy előnye, hogy akár már meglévő rejtett kábelezésű vezetékes riasztórendszer bővítése is megoldható anélkül, hogy újabb vezetékeket kellene a központól az új érzékelőkhöz elvezetni látható kábelezéssel. Hiszen ezeknél a kétéltű lakásriasztóknál egy vezeték nélküli bővítőmodul kerül beépítésre a meglévő riasztóközponthoz, mely fogadja a rádiós eszközök jelét.

Nem beszélve arról, hogy ma már a legtöbb vezetékes központnál megoldható a rádiós eszköz bővítése, hiszen ezeknél a rendszereknél nem feltétlenül szükséges, hogy ugyanannak a gyártónak eszközei legyenek, mint a központi egységnél és kezelőnél. Ezáltal elkerülhető az is, hogy egy rádiós eszközzel történő bővítés miatt a teljes rendszer cseréjét meg kelljen oldani. Ezzel is jelentős kiadásokat tudunk megspórolni egy hibrid lakásriasztó kiépítése alkalmával.