A kétéltű védelem, azaz a hibrid lakásriasztó előnyei!

Ma már különösen igaznak tűnik az a mondás, hogy minden egyes értékünkért keményen meg kell dolgoznunk és persze senkinek nem tetszik, ha ezeket a tárgyakat, értékeket más el akarná tulajdonítani tőlünk. Pláne nem úgy, hogy mindezt még az ingatlanunk és a magánszféránk feldúlásával is teszi. Köztudott dolog, hogy az utóbbi években jelentősen nőtt az ingatlan…

Törődéssel és odafigyeléssel a leghatékonyabb a védelem!

Az egyre inkább növekvő számú bűncselekmények mára már egyértelművé és elkerülhetetlenné tették, hogy minél inkább odafigyeljünk otthonunk és értékeink megóvásának biztosítására. Sajnos már nem mondhatjuk el, hogy elegendő a mechanikus védelem kialakítása, a költséges biztonsági zárak és biztonsági ajtók felszerelése, olykor az ablakokhoz felszerelt rácsok kialakítása, melytől bár biztonságban érezhetjük magunkat, mégis kicsit a bezártság…

Egyre fontosabb szerepet kap a távfelügyelet a mindennapi biztonságunkban!

A magyar háztartásokban egyre inkább elfogadott és szükséges lakberendezési tárggyá válik a lakásriasztó. Sajnos a jelenlegi közbiztonság már úgymond elengedhetetlenné teszi, hogy a családok és az ingatlan tulajdonosai ne érezzék szükségességét a megerősített biztonsági óvintézkedéseknek. Az ingatlanok nagy többsége már fel van szerelve riasztórendszerrel, de a távfelügyeleti szolgáltatás elterjedése még csak most kezdődik, lassan egyre…

Lakásriasztó: Milyent, honnan, hogyan és kivel?

Egyre fontosabb tényezővé válik mindenki számára, hogy biztonságban legyen, ám gyakran azért nem vágunk bele és halasztgatjuk a kiépítését, mert túl sok kérdés merül fel már akkor is, amikor még csak gondolati síkon jutunk el oda, hogy szükségünk van ingatlanunk, családunk és értékeink megóvására egy biztonsági rendszerre. Talán a címben megjelölt kérdések sorrendje nem mindenkinél…

Fort Boyard, avagy építsünk-e erődöt otthonunkból?!

Sokszor halljuk, hogy az ingatlan tulajdonosok hangoztatják, hogy tőlük aztán nincs mit elvinnie a betörőnek, de azért ha valóban őszintén kellene válaszolni, mindenki számára fontos lenne, hogy a megszerzett értékeit, a családja testi épségét igenis szeretné biztonságban tudni. Persze mindenki megnyugodhatna, ha valaki 100%-osan megígérné számára, hogy vele nem történhet meg az, ami ma hazánkban…

Ha kulcsot adunk a betörőnek a lakásunkhoz!

Talán már egy páran olvastuk azt a tanulságos kis történetet, ami akár igaz is lehet, hiszen olykor végig sem gondoljuk, hogy kiben és hogyan bízunk meg. Végig gondolva még az is előfordulhat, hogy mi magunk adjuk a kulcsot a betörő kezébe! „ Egy vasárnap délután az egész család otthon tölti jól megérdemelt pihenését, mikor csörög…

Mire érdemes odafigyelni és felkészülni lakásriasztó vásárlás esetén?!

Ma már senkinek nem jelent új információt az, ha meghallja, hogy évről évre növekszik a betörések száma és a rendőrség nem találja az ellenszerét. Pláne nem úgy, hogy nagyon sokan egyszerű megélhetési bűnözés címszó alatt végzik ezt a tevékenységet. Ezért egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy minden háztartásban elkerülhetetlen az elektronikus védelem, azaz lakásriasztó kiépítése. Viszont…

Furfangos betörés… azaz ki nevet a végén?!

Egyre többször hallani olyan betörésekről ingatlanokba, ahol a betörőt maga a tulajdonos engedte be. Gyakran szerelőnek, gázóra leolvasónak, vagy csak valamilyen „köz”alkalmazottnak kiadva magukat jutnak be a tulajdonoshoz. A legveszélyeztetettebbek ilyen szempontból az idős emberek, akik még nagyobb bizalommal fordulnak mások felé, vagy csak némi beszélgetés reményében engedékenyebben engednek be az ingatlanba idegeneket. A lakásriasztók…

Kezdődik az iskola, mi lesz a nyaralóval?! Avagy a gazdátlan ingatlanok!

Lassan ismét eltelik egy újabb nyár, kezdődik az iskolaszezon, a mindennapi mókuskerék és beletemetkezünk újra a munkás hétköznapokba. Már önmagában ennek a tudata is némileg elkeseríthet minket, nincs szükség még újabb bosszúságokra azzal kapcsolatosan, hogy a magára hagyott nyaralókat, hétvégi házakat illetéktelen látogatók járják körbe és viszik el az ott hagyott értéktárgyainkat, berendezéseinket. Természetesen fontossági…

Biztonságosabb élet lakásriasztóval, ne számítson luxusnak!

Már Magyarországon is egyre inkább elterjedni látszik a család és otthon biztonságának megteremtése utáni vágy és annak megvalósítása. Sajnos egyre inkább igaznak tűnik, hogy a jelenlegi biztonsági helyzet mellett senki nem mondhatja, hogy riasztó nélkül is teljes biztonságban lehet otthonában. Ami nem csak azzal magyarázható, hogy nem csak a múltból és a tágabb környezetből hallani…